Az embernek annyi gondolata támad nap közben. Aztán azok elvesznek, mert nem találnak táptalajra ahol gyökeret ereszthetnének. Ilyen dolgokat akarok ide leírni, meglehet csak magamnak. Nem, nem lesz napi, mert nem gondolkozok olyan gyakran. :D Először álljon itt egy Sűrű leírás arról, amit a legjobban szeretek csinálni.  

„Ne a szót keresd mely mindent elmond, ne a tudást keresd mely mindentudó, keresd a napot mely mindent bevilágít.” Ezzel a tanítással fogadja a tanulni vágyókat a Magyarországi Tradicionális Kung-fu Akadémia. Sűrű leírásom témájául a kung-fu nyugaton elfoglalt helyét választottam, ezen belül is az Akadémia vonatkozásában. A kung-fu gyakorlását 2012 áprilisában kezdtem, mikor is naivan azt gondoltam, hogy gyorsan megtanulok valami önvédelmet. Persze később kiderült, hogy bizonyos szempontból kicsit többről van szó, más nézőpontból pedig kevesebbről – ugyanis egy kezdő gyakran túlmisztifikálja a keletet és annak kultúráját. Na de mit is jelent itt nyugaton ez a csepp kelet?

Mikor kezdőként belépsz az akadémia kapuin és leereszkedsz a lépcsőn, biztos meg vagy illetődve kicsit. Megcsapja az orrodat a kemény munkának és a teaház fűszeres illatának elegye – ami később az othonosság illatává válik. A termekben éppen edzés folyik, az iroda ajtaja zárva, nem tudod kinek köszönj, (hogyan köszönj) beljebb merj-e menni, vagy várd meg az edzés végét. De aztán egyszer csak megjelenik az egyik mester, egyenruhába öltözve (lao shi, ejtsd: laosö, magyarul tanár) és kedvesen megkérdezi, hogy miben segíthet. Te gyorsan elmondod, hogy a kezdődő Start tanfolyamra jelentkeztél és xy a neved. A mester eligazít, elkísér az öltözőbe, majd megmutatja a termet ahol a csoport edzeni fog. Mint kiderül, a többiek már 3-4 hónapja elkezdték a tanulást, mind-mind egyenruhában állnak a terem két oldalán és kicsit furcsán néznek az új jövevényekre, akik melegítőben és fehér pólóban gyalogolnak be a terembe. Szerencsére nem hagynak teljesen elveszni, ugyanis a bemelegítés után egy instruktor hív félre a terem egyik sarkába, hogy ismertesse a házirendet és a kung-fu etikettet. Hosszú hónapok múlva – ha nem adod föl – bebocsátást nyerhetsz a csoportba, de előtte föl kell öltened a szürke-piros-fekete egyenruhát és eleget kell tenned az alapvető etikettnek. Sok buktató áll előtted. A legeleje nagyon egyszerűnek tűnik majd, de amint elkezdesz elmélyülni sokkal nehezebbnek fog majd tűnni. A legtöbb gyakorló egy hónap, fél év, egy év vagy két év után abba hagyja a kung-fu-t, mert rájön, hogy nem neki való, túl nehéznek ítéli, vagy - ami a leggyakrabban megtörténik – megunja a gyakorlást. De ha eléggé kitartó vagy 4-5 év alatt megtanulhatsz egy működőképes önvédelmi stílust. És mi van ezután? Az csak rajtad múlik, az akadémia megadja a lehetőséget…

Így éreztem magam kezdőként az akadémián. Azóta elég sokat megtudtam a történetéről, működéséről, szabályairól és a mesterekről. Ebbe fogok most betekintést nyújtani. Itt nyugaton jellemző köszönési mód a puszi, kézfogás vagy integetés. Keleten viszont elterjedt a meghajlás (annak különböző módjai és mélységei). Na de hogyan is köszönnek egymásnak a tanulók és a mesterek egy kung-fu iskolában? Az ember azt képzelné, hogy meghajlással, mereven. Valójában a tanulók egymásnak ugyan úgy sziával és kézfogással köszönnek. A mestereknek rendszerint meghajlással és - a házirend szerint - tegeződve kell köszönni. A régebben ott tanulók esetében kérdéses lehet az üdvözlés, de nem várják el a meghajlást. Sőt, ha egy mester közelebb engedi magához a tanítványt, ő is a kezét nyújta a találkozásnál.  Megszólításnál a lao-shi (tanár) szót vagy a keresztnevét kell használni. Az iskolába való belépéskor is meghajlással kell köszönni, valamint a termek előtt is így kell eljárni, ahogy a terembe való belépésnél és kilépésnél is, valamint akkor is mikor a mester elkezdi vagy befejezi az edzést. Ez egyben a tisztelet jele, de alapvető formula és keret az akadémiai tevékenységekhez. De hozzá segít a csoport kohézióhoz, ugyan is ezek a külsőségek mind segítenek abban, hogy egy csoport tagjaként kezeljük magunkat. Ha a tanító kijavítja a tanítványt meghajlással  és szóval kell megköszönni, de ha a tanítvány fordul hozzá, akkor is így kell eljárni. Mikor két tanuló edz együtt, szintén meg kell hajolni és az edzés végén is meg kell köszönni a közös munkát.  Aki nem tartja be az alapvető etikettet, úgy találhatja, hogy egyre kevesebbet foglalkoznak vele az edzéseken és valószínűleg edzőpartnere sem lesz. Ez az egyik oka annak, hogy sokan hamar abbahagyják a gyakorlást. Ez a folyamatos kontaktus nem igazán található meg ilyen formában nyugaton. Sokkal jellemzőbb a bólogatás, hümmögés és igenlés. Persze ez főleg a kezdőkre igaz az akadémián, de aki eljut addig, hogy egyenruhát vásároljon, az már elkezd alkalmazkodni.

Az első nagy mérföldkő az egyenruha beszerzése. Ez egy bő fekete nadrágból, szürke pólóból és piros övből áll. Aki ezekkel rendelkezik, annak már nem kell a sor végére állnia a közös gyakorlatoknál, vagy edzés végén. Ez egyfajta hierarchiát is kialakít. A terem végében áll a mester, szemben a tanulókkal. A tanulók pedig 3-4 oszlopban a mester előtt. Elől azok, akik rendelkeznek egyenruhával, hátul pedig azok, akik még nem. Így mondhatjuk, hogy a ruha teszi az embert.  Sokszor megkérdezik tőlem, hogy milyen öves vagyok. Esetünkben ez kicsit összetettebb és bonyolultabb. Való igaz, hogy a tanulók az idő előrehaladtával érhetnek el szinteket, de az öv majdnem végig piros marad. Kezdetben a már feljebb ismertetett fekete-piros-szürke hármosból áll az egyenruha. A szürke póló ujjára 100 edzésenként egy piros csíkot kell felvarrni. Ez a tanuló szintje. Jellemzően egy év szükséges a 100 edzésen való részvételhez. Aki már rendelkezik ilyen csíkkal, annak elől van a helye a sorban. Akinek a legtöbb ilyen csíkja van, az fog legelöl állni, a mesterhez közel. Három év gyakorlás után a mester felajánlhatja a tanulónak a házi vizsgán való részvételt. Ez alatt a három év alatt a stílus nagy részét elsajátítja a tanuló és a vizsgán ezeket kell bemutatni. A vizsga előtti fél év így a felkészülésről szól. A tanuló itt kezd igazán a részévé válni a közösségnek. A hét több napján is bejár, gyakorlott instruktoroktól és mesterektől vesz személyes edzést és mélységeiben is elsajátítja a formát. Ezek után a többi gyakorló és a mesterek előtt kell bemutatni az eddig tanultakat. Tipikus átmeneti rítusról van itt szó. Eddig csak Tanuló volt az ember. Heti két alkalommal eljárt edzeni, az izzadság mennyisége határozta meg a jó edzést és csak az edzés napján járt a fejében a kung-fu. Innentől kezdve azonban kiválik ebből a megszokott rendből. Ott van ugyan a szokásos edzéseken, de heti több alkalommal eljár edzeni, az edzőpartnerével is edz és még otthon is gyakorol. Ha elég kitartó, akkor árgus szemek előtt mutatja be tudását. A mesterek itt minden hibára fölhívják a figyelmet, gyakran megkérik, hogy ismételje meg a gyakorlatot a tanuló. Majd miután az összes vizsgázó megmérettetett, a mesterek záróbeszédet tartanak, ami rendszerint már a pozitívumokat emeli ki és a végén Tanulóból Gyakorlóvá válnak a vizsgázók. Megkapják a kék pólót és a piros csíkok helyett egy fekete csíkot (ami 300 edzést jelent a vizsga után) és ezzel visszakerülnek a megszokott rendben, de más minőségben. Már messziről látható rajtuk a gyakorlással eltöltött idő. A későbbiekben Gyakorlóból Szakértővé, később Harcossa, aztán Mesterre, majd legvégül Harcművésszé válhatnak. A Szakértő már 7-8 éve tanulja a stílust, alkalmassá válik a tanításra is. A Harcos tényleg teljes értékű a küzdelmekben és már kiválóan meg is védi magát. A Mester már formálja is a stílusát és életmódként űzi a harcművészetet, míg a Harcművész a következő generáció Mestereinek kinevelésére is alkalmas. De míg eddig valaki eljut, az egy fél élet. 20-30 év gyakorlást foglal magában és a 40. betöltött életévet. Ez esetben tisztán megjelenik a kor presztízse, valamint az idősebbek tisztelete (ami fontos tanítása ennek a keleti kultúrának és általában a keleti harcművészeteknek). Csak az lehet alkalmas a tanításra és arra, hogy mesternek hívják, aki korával is kivívta magának ezt a rangot és a tiszteletet. Ugyanis ezek a rangok automatikusan státusokat is takarnak. Bár ezek csak az iskola kapuin belül jelentenek valamit.

De mit is tanul az ember 20-30 éven keresztül? Önvédelmet? Harcművészetet? Rendszert? Vallást? Mindezt egyszerre!

„A kung-fu egyike azoknak a legősibb önvédelmi rendszereknek, amelyeket az emberiség ismer. Eredete az ókorba nyúlik vissza. A kung-fu mint kifejezés a kínai nyelvben többféle jelentéssel is bír: jelenthet kemény munkát vagy erőfeszítést amit egy bizonyos cél érdekében tesz meg az ember, illetve utal az állhatatos, kitartó munka gyümölcseként elért magas szintű tudásra, képességre. A nyugati világban jelenti még az ókori Kína önvédelmi művészetét, egy magas fokú mozgásművészetet, testkultúrát, mely szoros kapcsolatban van az egészséges és hosszú élet keresésével, s ugyanakkor egy ősi filozófiát, mely az életvitel egyfajta módját jelentette.”[1]

De egyszerűen kifejezve „az ölés művészete”. Ugyanis a stílust rendszerint a katonaság tanulta és háborúban használta, ahol a túlélés volt mindenki egyéni célja. Ilyen szempontból nem érdemes misztifikálni a dolgot. Aki ölt, jó eséllyel életben maradt.  De a normák egyrészt változtak azóta, másrészt átvettük a kelettől a harcművészetet és beültettük a saját kultúránkba. Ölni bűn (mindig is az volt) és komoly jogi következményei vannak. A háborúk természetesen kivételt képeznek ez alól (gyilkosság vagy önvédelem?). Ezért érdemesebb előtérbe helyezni az életmódot, az egészségvédelmet, a gondolkodásmódot és azt a tényt, hogy továbbra is önvédelemről van szó. Így: nem etikus ok nélkül valakit megtámadni és a megszerzett tudást fölhasználni ellene egy küzdelemben. De: ha megtámadnak, nyilvánvalóan ésszerű önvédelmet alkalmazni (akár úgy is, hogy a másik megsérül). Mégis, semmiképpen nem degradálhatjuk az önvédelem szintjére a kung-fu-t. Az önvédelmi képességek 4-5 év gyakorlás után megszerezhetőek, de ekkor még nem eléggé mély a tudás. Ha csak erről lenne szó, itt meg is lehetne állni a gyakorlással. A lényeg az, hogy a mozdulatok és formák olyannyira beidegződjenek, hogy éles helyzetben egy pillanatig se kelljen azon gondolkodni, hogy mit is kellene reagálni. Másrészt beszélhetünk mozgásmeditációról is, ugyanis magas szintű ellazulásra és figyelemre van szükség gyakorlás közben. Teljesen más tudatállapot, mint más esetben. Egészségmegőrzésről is szól, mivel megerősödnek a csontok, izületek és izmok, nő az állóképesség és a pszichikai teherbírás is. Eközben meg kell tanulni a kung-fu történelmét és a módszertant is, ismerni kell a stílus nagyjait. Szorosan kapcsolódik a vallás is hozzá (stílustól függően a buddhizmus vagy taoizmus). Az önkifejezés egyik formája is (ami itt nyugaton rendkívül fontos!). De ami a legfontosabb: önfegyelmet is tanít.

A kis kitérő után, az utolsó momentumhoz kapcsolódva, visszatérek magához az iskolához.  Az akadémián nincs takarítószemélyzet. Nem azért, mert ne lenne rá pénz, hanem mert az ott tanulóknak kell biztosítania a tisztaságot és a rendet. Nyilván sok helyen látható a kiírás, hogy a termet olyan minőségben kell átadni, ahogyan találtuk. Az akadémia esetében ez valóban így van. De ahhoz, hogy valaki seprűt, vagy ronygyot fogjon, kell egyfajta elköteleződés az iskola felé, valamint az egó és a szégyenérzet leküzdése. Egyébként is, jellemzőnek látom a kultúránkban azt, hogy szégyelljük megcsinálni ezeket a munkákat, mert rendszerint alacsony státuszúak és összekötjük vele a tanulatlanságot és azt, hogy saját hibából kell a takarítónak ezzel keresnie a megélhetését. Így elsőre nehéz is megfogni a partvist és kitakarítani edzés után a termet. Kezdőknél nem is láttam erre túl sok példát. De általánosságban véve sokkal jellemzőbbek a közegre a kollektivista kultúra jegyei. Azaz az egó másodlagossá válik (mint ahogy hirdeti is a mester, hogy a gyakorlás közben meg kell tanulni legyőzni az egót) és a közösség lesz a fontos. Így a csoport saját magáért, saját érdekéből fogja kitakarítani a használt termet vagy a zuhanyzót. Míg végül az válik elfogadhatatlanná, ha valaki nem hajlandó bepiszkolni a kezét. 

De vajon élő kultúráról van-e szó? Rég vége már azoknak az időknek, amikor tízezrek álltak egymással szembe a csatamezőn és ezrek hullottak el rövid idő alatt. De a háborús oktatás mindig csak egy része volt a kung-funak. Attól maradt élő, hogy a mesterek generációról generációra adták tovább a tudásukat és át tudott alakulni ez a többezer éves tudomány úgy, hogy manapság sem csak a szellemiségében és művésziességében van az értéke. A tudás továbbra is mesterről mesterre száll a rítusok kiséretében és közben megmaradt harcművészetnek.

De ami belülről izgalmas az kívülről unalmasnak tűnhet. Az edzések menete eléggé merev, őrzi a tradíciókat. A kezdete és vége keretet ad a tevékenységnek és ez a keret állandó. A keretbe foglalt tevékenységeknek is megvan a hagyományos sorrendje, amitől azonban el lehet térni. Nem feltétlenül az a cél, hogy a foglalkozások mindig színesek és izgalmasak legyenek. Ez két különböző érdek ütközőpontja. Ugyan is egy ilyen iskola sportlétesítmény, s mint olyan, kiadásait fedeznie kell. Az pedig nem titok, hogy ezt a tanulók tandíjából tudja rendezni. Azaz minél több tanulót kell az iskolába csalogatni (adott edzés- és létszámkereten belül). Természetesen a tanulókat minél több ideig meg is kell tartani. Ez pedig akkor működik, ha folyamatosan felkelti a végzett tevékenység az érdeklődését. Sokszor pedig nem elég a jövőbeli cél. Viszont a tradíciók szerint fontos minden edzésen az alapokat gyakorolni, hiszen arra épül rá később a stílus. A legtöbben viszont gyors, pörgős edzéseket várnak és gyors eredményt is.

Sok szempontból társadalomként működik a közösség. Megvannak a szokásai, a hierarchiája és a rítusai. Befogad új tagokat és arról is gondoskodik (ha nem is közvetlen módon), hogy kivesse magából a beilleszkedni nem tudókat.

A teremben nehéz és párás a levegő. Egy izzadságcsepp szalad végig az orrodon. Meghajolsz, mikor kilép a mester az ajtón és a csepp izzadság a földre hullik. Fáradt testtel de aktív elmével lépsz be az öltözőbe, gyorsan megtörölközöl, átöltözöl és a tisztelet jeléül mégegyszer meghajolsz a termek előtt kifele menet. Az ajtót kinyitva hűvös szellő csapja meg az arcod, már csak az ajtócsapódást hallod a hátad mögül. Újra nyugaton vagy…

[1] http://kungfuakademia.hu/mi-a-kung-fu/#.Uoi7ARKilPc

Képek forrása

http://kungfuakademia.hu/wp-content/uploads/kungfu_start.jpg
http://stuffpoint.com/kung-fu-movies/image/9902-kung-fu-movies-kungfu-icon.gif